Németh Zoltánnak hívnak, bár az egyetemen inkább Bohócz-ként ismernek. 1976-ban kerültem Veszprémbe, az akkori Veszprémi Vegyipari Egyetemen szereztem diplomát, majd doktori fokozatot. Közel 40 évig oktattam radiokémia területen, végigjártam a ranglétrát tanársegédtől docensig, és több kutatási projektben vettem részt.
Azt szoktam mondani, hogy az egyetemen sokat kutattam, de keveset kerestem. Szakmai, közéleti tevékenységemből fontos kiemelni, hogy voltam az Oktatási és Információs Osztály vezetője, nyolc éven át a Mérnöki Kar dékánhelyettese, és még jelenleg is több alapítvány munkájában veszek részt, köztük az Ipar a Veszprémi Mérnökképzésért Alapítvány Kuratóriumának elnöke vagyok.
Egyetemi tanulmányaim és munkásságom mellett aktív sportéletet folytattam. Tíz évig voltam a 70-es, 80-as években a város csapatának (BVTC), valamint az egyetemi labdarúgó csapatnak meghatározó tagja. Később az egyetemi teniszcsapatban is szerepeltem, de az aktív sport mellett sportvezetői tevékenységeket is elláttam, voltam a VESC, a Kosárlabda szakosztály, valamint a Röplabda szakosztály elnöke is.
Számos hallgatói díjban (Legnépszerűbb Oktató, Örökös tiszteletbeli hallgató, Sebestyén Attila Emlékérem) részesültem, továbbá néhány éve Veszprém város polgármesterétől Pro Meritis-díjat vehettem át.
Öt évtizede vagyok része a veszprémi egyetemi életnek. Még nyugdíjazásom után is aktívan részt veszek az egyetem közösségi életében, a VEN-en (a zsűri elnökeként), szakesteken (a Vegyészmérnök Szakest egyik vezető tisztségviselője vagyok), továbbá állandó versenyzője vagyok a Balaton Regatta evezős csapatának. Büszke vagyok arra is, hogy a VEN eddigi egyetlen tiszteletbeli örektora lehetek.
Mit adott nekem az egyetem? Sokat. Örülök, hogy sokan ismernek, bármerre járok ismerősökkel találkozom. Bejártam a világot, Európa számos országában voltam konferencián, de eljutottam Japánba, Kínába, Kanadába is. Sose felejtem, hogy két héten belül voltam a Niagara-vízesésnél és sétáltam a kínai nagy falon. Szerencsére minden területen megtaláltam azokat az embereket, akik segítettek, sokat köszönhetek Gyula bácsinak (Marton Gyula), Leónak (Ferencz Béla), valamint Jancsi bácsinak (Németh János). A hallgatókat arra buzdítanám, hogy a tanulás mellett vegyenek részt az egyetemi rendezvényeken (szakest, VEN), ápolják a hagyományokat, sportoljanak, s ha már radiokémiát oktattam, arra kérem őket, legyenek aktívak.
Most pedig tovább passzolom a labdát Burka BEK Tibornak, remélem elkapja, hiszen többek között az egyetemi focicsapat kapusa is volt.