Tanítványaim és hajógyári munkatársaim közül egyszer egy fiatal megkérdezte, hogy „miért szólít Tibi bácsi mindenkit gyermekemnek”? – „Azért, fiam, mert kalandos életem volt!”  Mostani megszólításom magyarázataként talán ennyi elég.

Nagyon köszönöm Dr. Németh Zoltán (született: BOHÓCZ) ajánlását és a lehetőséget a honlapon történő bemutatkozásomra.

Bohócz-czal immár 50 éve jó barátságban vagyok. Együtt rúgtuk a labdát az 1970-es évekbeli megyei sztárcsapatban, a Bakony Vegyészben (mindketten MEGASZTÁROK voltunk)!

Ő rúgta a gólokat, én pedig kapusként megakadályoztam, hogy az ellenfeleink hasonlóan cselekedjenek.

Kezdetben nem volt egyszerű dolgom, mert Bohócz akkor kezdte labdarúgó karrierjét, amikor én már sztár voltam. Első közös mérkőzésünk előtt nem a lábára, hanem a fejére húzta a sport- szárat, s úgy kellett a szeménél 2 lyukat ollóval kivágnom, hogy lásson a pályán. Mivel szemüveges volt, e segédeszköz nélkül csak hangjelzésre adta a labdát, de sokat segített, ha „szeme” volt a labdának.

„Hát igen. Ez egy nehéz sportág, én pedig egy későn érő típus vagyok!” – nyilatkozta.

Aztán – a BEK–Bohócz duó segítségével –feljutottunk a Nemzeti Bajnokság II. osztályába, s ezzel felraktuk Veszprém labdarúgását Európa térképére!

Aztán én Balatonfüredre kerültem, s az 1980-as évek végén leigazoltam Dr. Németh Zoltánt, s belőle megyebajnok labdarúgót faragtam.

Kiváló kapcsolatunk fél évszázada tart, s 2009-ben meghívott a VEN zsűrijébe, azóta együtt – immár közel másfél évtizede – értékeljük a venes kortesprogramokat.

De az én történetem nem Veszprémben kezdődött, hanem 1956 telén szülőfalumban, Alattyánon. Azóta írtam néhány sporttörténeti könyvet, s mivel éppen aktuális, ezért az egyik legutóbbi 400 oldalas művem előszavát osztom meg veletek.

ELŐSZÓ

Úgy kezdődött az egész, hogy 1956 telén a 2 éves Burka Tibike – alattyáni szülőházának kisszobájában – kimászott rácsos kiságyából, levetette pelenkáját, és beleült egy lavór langyos vízbe. Miközben élvezte a jászsági artézi víz lágyságának simogatását, elkezdett a világ dolgairól elmélkedni. Aztán átgondolta leendő életét, s úgy döntött, hogy Diákrektor lesz és vegyészmérnök, valamint futballista. Mivel már unta és kevesellte a lavór – mint fürdőhely! – korlátozott méretét, ezért elhatározta, hogy a Balaton mellett, Balatonfüreden fog majd letelepedni és élni. (A Balaton mégis csak nagyobb egy lavórnál!)
– „Vitorláshajókat fogok építeni Füreden, s meg fogom írni Balatonfüred labdarúgásának történetét!” – mondta megszeppent édesanyjának.

És lőn….

A diákrektorságra történő megérzésem nostradamusi jövendölésnek is tekinthető, mert az I. VEN csak 13 év múlva, 1969-ben került megrendezésre!

1956-tól egyenes utam vezetett Veszprémig. Már az óvodában is elemeztem az egyes ételek kémiai összetételét, és ha például a paradicsomleves ion-összetételével nem voltam megelégedve – s az óvónők és a dadusok meg akarták etetni velem! –, teleköpködtem a falakat, amelyeket újra kellett festeni!

Általános- és középiskoláimban mindig én voltam a kémia szertár felelőse. Tanáraimnak csak az volt a kérése, hogy kísérletezhetek, de lehetőleg ne robbantsam fel az iskolát (aggodalmuk részben jogos volt, mert gyakran állítottam elő lőgyapotot!).

A Veszprémi Vegyipari Egyetem tagságáért azért meg kellett szenvednem. Előfelvételisként 11 hónapot kellett szolgálnom a kalocsai büntetőezredben. Egyetemi tanulmányaim első 3 évében – a II. fokozatra jutás érdekében – keményen kellett tanulni. Azért maradt időnk a mókázásra is.

Hihetetlenül talpraesett, rendkívül kreatív, jópofa tankörünk volt (27 fő), amely a 2-es sorszámot viselte. Hetente megjelenő saját tankörújságunk is volt, amelyet többnyire én írtam és szerkesztettem. Saját indulóval is rendelkeztünk, amelynek legendás szövege így szólt:

„Mellem dagad, arcom ragyog,
kettes tankör tagja vagyok.
Anyám, ha látnád daliás fiad,
kitől másik tankör népe riad.

Refrén: Ha kell, koplal reggelig,
akkor eszik reggelit.”

Ebben az időszakban kezdődött irodalmi, írói munkásságom is, ugyanis az „Egyetemünk” nevű jól ismert újságban rendszeresen publikáltam aktuális hülyeségeimet.

A II. fokozat végzése közben viszont kinyílt előttünk a világ. A 108-as kollégiumi szobában válogatott társaság jött össze, amelynek tagjai mindennel foglalkoztak, csak a tanulással nem – kivéve a vizsgaidőszakokat!

Az egyetemi tornacsarnokban hajnali 2–3 óráig fociztunk, mert csak akkor volt szabad időpont. Mi mindig ráértünk, ha pénzkereseti lehetőség adódott. Pl. minden este felmostuk a megépült új sportcsarnok játékterét. A vasútállomáson tehervagonokat pakoltunk ki. Rakodtunk a múzeumnak, a bútorboltoknak, s dolgoztunk minden olyan cégnek, amely megfizette a munkánkat.

Mindezeknek köszönhetően VEN-kortesünkre nem kellett szponzorok után kutatni, mert magunk előteremtettük a szükséges anyagiakat! Pénzkereséses munkavégzéseink mellett a szórakozás sem maradt el.

Én például tagja voltam az egyetemi filmklubnak, a legendás Kollégiumi Klubnak, a Jazz- Klubnak, a Kollégiumi Intéző Bizottságnak.

Védtem a Bakony Vegyész I., II. és III. /úgynevezett egyetemi/ labdarúgó csapataiban, szobatársaim pedig jöttek szurkolni, és ha nem volt meg az egyetemi amatőr gárda, akkor még játszani is beszálltak.

Utolsó 2 egyetemi éveinkben a 108-as szoba rendezte szombat esténként az egyetemi discókat az „E” épület nagytermében. Fél napig hordtuk a bulikhoz szükséges italokat. Minden üveg sört és üdítőt betétdíjjal adtunk el, de nem emlékszem arra, hogy bármikor is betétdíjat fizettünk volna vissza!

Ugyanez a társaság – az 1978-as VEN idején – ha kellett, 1 éjszaka megírt egy 3 felvonásos, verses színdarabot „Veszprémi csillagok” címmel, amelyben ilyen rímek voltak:

„Bejött egy török lány, s az oszmán
vezéreknek így kínálta a teát:
Itt a tea forró kancsókkal,
köszöntsetek érte forró kan csókkal!”

Az akkori 108-as szoba tagjai mind a mai napig tartják egymással a kapcsolatot, évente több napos találkozókat tartva Balatonfüreden.

És akkor most részletesebben a VEN-ekről.

Az első hármon sajnos, nem tudtam részt venni – fiatal korom miatt.

Az 1976-os IV. VEN-en már jelöltünk is volt, Jókait támogattuk, akinek én voltam a főkortese. Másodévesekként nem sok esélyünk volt, de becsületesen helyt álltunk, jól szerepeltünk.

Láttuk, hogy a diákrektori cím elnyeréséhez ötödik évesség kell, mert egy végzőst ismernek legtöbben az oktatók. (A VEN azon időszakában az oktatók és az egyetemi dolgozók közül több százan szavaztak és szavazataik eldöntötték a diákrektorság sorsát!)

Aztán elérkezett 1978, az V. VEN időszaka. Évfolyamunk többsége engemet választott jelöltjének, s besorakozott mögém. Kb. 120 kortesem volt, akik több hónapon keresztül értem dolgozott- fáradhatatlanul, a lehető legjobb tudása szerint.

Mindezeknek köszönhetően én lettem a VEN-történet első, nem ötödéves diákrektora. A diákrektorság nagy örömmel- és örök élménnyel járó, de kivételes kötelezettségeket is hozó nemes feladat.

Szerencsére én 1979-ben a „távoli” Balatonfüredre kerültem (20 km!), a Hajógyár vitorláshajókat építő műanyagüzemét vezettem több évtizeden át. Ez a választásom remekül sikerült, mert ettől a – közben 10-szer nevet változtató – cégtől vonultam nyugdíjba. Az egyetemmel azóta sem szakadt meg a kapcsolatom:

1. Fél évszázada résztvevője vagyok – most már unokáimmal együtt! – minden VEN-nek.

(Zétény kisunokám 2041-ben diákrektor szeretne lenni a 39. VEN-en!) /BEK II. néven/

2. 2009 óta aktív tagja vagyok a VEN-zsűrinek.
3. A vegyészmérnök szakestek állandó résztvevőjeként (meghívottjaként) mindig kapok 5 perc lehetőséget, hogy aktuális útmutatóimat, verseimet, rövid novelláimat és speciális közmondásaimat elmondjam a jövő vegyészmérnökeinek.
4. Időnként szponzorokat szereztem a Balaton Regatta sikeres megrendezéséhez.
5. Ha kellett, javítottam az egyetem vitorlás hajóját.
6. 1973 óta gyűjtöm és raktározom a VEN relikviákat. Több száz emléktárggyal, pólóval és több ezer oldal írott anyaggal rendelkezem.
7. A Balatonfüreden sem unatkoztam, az itt töltött 47 év alatt aktívan részt vettem a város közéletében, sportéletében. Mindezek elismeréseként 2025-ben Balatonfüred Város Díszpolgárává avattak.

Végezetül a következő üzeneteket küldöm nektek:

– Tanuljatok és mellette éljetek igazi, élménydús közösségi életet!
– Használjatok ki minden percet, mert az egyetemi évek a legszebbek az életben! (Milyen szép élete lehet egy professzornak! )
– Vegyetek mindannyian aktívan részt az aktuális VEN-eken!

Mindenkit szeretettel üdvözlök és ölelek:
Burka Bek Tibor

VÉGE

A labdát most Török Beatrixnak (Betícia), a II. női diákrektornak gurítja tovább.